Kínai fogalomtár

forrás: ismeretlen (ha valaki tudja, szóljon)

 

Tartalom:

Keresés:

 

 

 

daru (he)

 

A daru a kínai mitológiában a fényesség ősprincípiumával, a yang-gal áll kapcsolatban. A daru a tűz és a fém szubsztanciájával táplálkozik, ezért 7. életévében ún. „kis változások” mennek végbe rajta, 16. évében pedig „nagy változások”. A változások majd csak a 160. életévében fejeződnek be, ekkor a daru teste fehér lesz és tiszta, kiáltása felhatol az égbe. Különösen hosszú életűnek tartják. A fehér daru (bai he) ezeréves korában kékké (zang he) változik, és újabb ezer év múltán feketévé (xuan he). Úgy vélték, hogy a fehér darvak a tánc mesterei, a feketék pedig rendkívül érzékenyek a zenére. A legendákban ritkán találkozni sárga vagy vörös daruval is. A kínai piktúrában gyakorta ábrázolják a szintén a hosszú élet szimbólumának számító fenyővel. At időszámítás kezdetétől fogva úgy tartották, hogy a halhatatlanok daru háton (főként fehér daru) járnak, repülnek az égbe. Ezért gyakorta a halhatatlanok darvaként (xian he) nevezik.

 

dél (nan)

 

Az öt égtáj közül a dél örvend a leginkább kitüntetett szerepnek, hiszen hagyományosan a délfelé tájoláshoz igazodnak az élet szinte minden területén. A mindenkori uralkodó arccal délfelé kormányozta országát, birodalmát. A városok, települések, templomok, lakóházak, de még a sírok is déli irányba tájolva alapozták, helyezték el, építették fel. A dél ezen kiemelt szerepének köszönhetően jött létre a kínai találmányok egyike, az iránytű, melyet kezdetben kizárólag az épületek tájolásához használtak és neve a „dél kormányzója” (si nan) volt, később a „délre mutató tű” (zhi nan zhen) nevet kapta és a Középkortól kezdve már a hajózásban is szerepet kapott. A jiang nan kifejezés jelentése a „Folyamtól (azaz a Jangcétől) délre”, amely mindenkor Kína Dél-vidékére utal. Kína jelenlegi fővárosa, Peking, azaz az „északi főváros” a „déli főváros pedig” Nanjing (Nanking). A klasszikus kínai irodalom egyik kiemelkedő műve a Déli tartomány kormányzója címet viseli. Ez a Tang-kori elbeszélés egy rég elveszett, csodálatos, tökéletesen működő, nemes erényű emberek lakta ország utópisztikus leírását tartalmazza.

 

disznó (zhu)

 

A disznó a kínai zodiákus utolsó, tizenkettedik állata, a férfiasságot szimbolizálja. A disznó már ősidők óta tartják, nevelik a kínaiak. A letelepedett közösségek számára oly jelentős volt, hogy pl. a „család, otthon” jelentésű jia írásjegyet egy tetővel borított disznó ábrájából alkották. A disznó a történelem során mindig egyike volt az áldozatként felkínált állatoknak is. A kínai sertés lehet fekete vagy fehér. A Kínában élő mohamedánok, az Iszlám törvények szerint nem fogyasztanak sertéshúst. A lányok nem ették a sertés ujját, mert úgy hitték attól teherbe esnek, a terhes nők pedig épp ezért fogyasztották, mert úgy vélték, hogy felettébb tápláló, és hasznos mind az anya, mind a magzat számára. A „sült disznót enni” kifejezés a közösülésre utal. A disznó utalhat még a család elszegényedésére, míg vele szemben a kutya a család meggazdagodására. Ez abból adódódik, hogy amíg a disznó csak eszik és alszik, a kutya éberen őrzi a portát. A híres regényben, a Nyugati utazásban (Xi you ji), Xuanzang-nak, a zarándok útra indult buddhista szerzetes egyik társa - a majomkirály mellett - a Nyolctilalmas névre hallgató disznó, aki a végtelen munkabírás, a mohóság és a gyávaság jelképeként jelenik meg. A vaddisznó (ye zhu) az erdő, a vadon, egyszóval a civilizáción kívüli világ jelképe.

 

égtáj

 

Kínában hagyományosan öt égtájat különböztetnek meg: észak, dél, kelet, nyugat és a közép. Úgy képzelték, hogy Kína a világ közepén helyezkedik el, innen a Zhongguo azaz a Középső Birodalom elnevezés. Kínát pedig körben barbárok lakják, amelyek mindegyikét egy-egy égtájhoz kapcsolták. Emellett mindegyik égtájhoz még számos szimbolikus jelentés is társult. Mindközül a legjelentősebb azonban a dél, hiszen Kínában hagyományosan déli tájolással dolgoztak. Az uralkodó arccal délre fordulva kormányozta országát birodalmát. A tájoláshoz használt iránytű kínai neve is délre mutató tű. Az égtájak jelentős szerepet játszottak a földjóslásban (feng-shui) is. Minden égtájnak meg volt a maga istene, de mindegyikhez kapcsolódott egy-egy szín, évszak, elem stb. is (l. öt).

 

az öt elem (wuxing)

 

Az ősi Kínában a yin és a yang harmonikus működését hirdető elmélettel párhuzamosan alakult ki és terjedt el az öt őselem, a föld, a víz, a tűz, a fém és a fa elmélete, amely szerint az öt elem kölcsönhatása és körforgása a világegyetem mozgását, változásait előidéző és szabályzó tényező. Egyes elképzelések szerint az öt elem nem ötféle anyagra, hanem ötféle folyamatra vagy sajátságra utal: a víz a folyékonyságra; a tűz az égésre és a hőtermelésre; a fa a szilárdságra és a könnyű megmunkálhatóságra; a fém az olvadékonyságra; a föld pedig a táplálékonyságra. Az öt elemnek megfelelően szükséges volt a makrokozmosz és a mikrokozmosz ötös számba való beillesztése. A világegyetem és az emberi test kapcsolatát felvázolni. Ezeket a társításokat használja a hagyományos kínai gyógyászat, orvoslás is. A harmóniát teremtő öt őselemnek megfelel a kínai zene pentaton hangsora.

 

észak (bei)

 

Az észak mindig is veszélyes égtájnak számított. Északon bukkantak fel mindig azok a barbárnak tartott nomád népek, akik fegyveres betöréseikkel szinte állandó fenyegetést jelentettek a kínaiak számára. Ezek közül a legismertebbek a hunok voltak, de északról özönlötték el Kínát a dzsürcsik, a kitajok, a mongolok és a mandzsuk is, aki dinasztiát is alapítva uralkodtak Kínán vagy annak egy részén. Kínán belül az északi résznek a Jangce folyótól északra elterülő vidéket nevezik. A főváros, Peking nevének fordítása „Északi főváros” (Beijing), amely megkülönbözteti az egykori „Déli fővárostól” (Nanjing) azaz Nankingtól. Az „Északi merítő” (beitou) a Nagy Medve csillagkép szelleme vagy szellemcsoportja a kínai mitológiában, és magának a csillagképnek is ez a kínai elnevezése. Úgy tartották, hogy a szellemek némelyike az emberek életének és halálának urai. Az északi égtájhoz az elemek közül a víz, az évszakok közül a tél, a színek közül a fekete társul.

 

étkezés (chi/shi)

 

Az étkezés az egyéni szükségletek kielégítésén túl társadalmi ügynek is számított, és mint minden hasonló tevékenységet, már az ókorban ezt is szigorúan szabályozták. Az étkezéshez asztalt és széket csak az Északi Song-dinasztia idejétől kezdve használnak, korábban az emberek gyékényszőnyegen térdelve ettek, néha egy kisebb zsámolyra támaszkodtak. Az étkezésnek, az ételeknek nagy jelentőséget tulajdonítanak az egészségmegőrzés területén is. Mindenekelőtt a mértékletességet hangsúlyozták. Kerülték a nem ott és nem akkor, abban az égövben és abban az évszakban termő zöldséget-gyümölcsöt. Az ételek yin és yang jellegét is fegyelembe vették a fogások összeállításakor. Az enni-innivalót a régi és a mai kínai nyelvben egyaránt egy összetett szó jelenti: yinshi (a yin = ital, a shi = étel). A shi tovább osztható a tulajdonképpeni shi-re, ami általában gabona, valamint a különféle hús- és zöldségételekre. Modern szóhasználattal az étel két összetevője a fan és a cai. Mindkettő főtt ételt jelent. Északon a főtáplálék a köles, míg délen a rizs volt. A Han-kor idején már ismerték a tésztaféléket is. A gabonafélék közül ismerték és fogyasztották a búzát, kendert és az árpát. A hüvelyesek közül kétségkívül a szójabab a legjelentősebb. Már az ókorban ismerték az erjesztett szeszesitalokat, pálinkaféléket, de a főként cirokból főzött égetett szesz gyártása csak a 12-13. században kezdődött meg. A tea fogyasztása Tang-dinasztia idején terjedt el szélesebb körben. A főzésen és sütésen kívül a párolás és esetenként a szárítás is jelentős szerephez jutott az ételek elkészítésében. A családi és állami szertartások, ünnepek, fogadások és bankettek elengedhetetlen velejárója volt a nem ritkán több tucat fogásból álló lakoma. Északon a parasztok tavasztól őszig naponta háromszor, télen, amikor rövidebbek a nappalok és kevesebb a munka, naponta kétszer étkeztek. A hagyomány szerint a férfiak és nők külön étkeztek, a gyermekek mindig az nőkkel együtt ettek. A dél-kínai, kantoni konyha főleg tengeri különlegességeiről híres. A fujiani konyha ízletesen elkészített halairól, rákjairól és leveseiről ismert, valamint a népszerű szójaszósz jellemzi. A sanghaji ételeket nehéznek, zsírosnak és olajosnak tartják. A szecsuani és hunani ételek szárazak, és csípősek, bőségesen tartalmaznak csípős csili paprikát, amely Közép-Amerikából érkezett a 16. században. Az északi konyha meglehetősen egyszerű, jórészt hirtelen sültekből áll, melyekhez gőzölt zsemlét, hosszú tészát és lepényeket esznek.

 

evőpálcika

 

A feljegyzések szerint Kínában már i. e. 1200-ban használtak fából készült evőpálcikát az étkezéshez. Manapság az evőpálcika alapanyagául a bambusz mellett egyéb fát, ezüstöt, elefántcsontot vagy akár műanyagot is használhatnak. Újév alkalmával tabunak számít az evőpálcikát zhu néven emlegetni, mert az, egy másik írásjeggyel írva megállni jelentéssel is bír, ez pedig rossz előjel lenne a jövőre nézve. Evőpálcikát nem szabad kölcsönadni, és az étkezés befejeztével illetlenség a tányérba vagy a csészére helyezni. Az étkezés végeztével az evőpálcikát ugyanúgy visszateszik a tartójára, ahogy terítéskor feküdt vagy manapság visszadugják az éttermi papírzacskójába. Nem illik továbbá az evőpálcikával mutogatni, a levegőbe rajzolgatni, az ételt kevergetni, vagy az edényeket mozgatni vele. Nem illik lenyalogatni, a szánkban felejteni. Nem illik felszúrni vele a falatokat, és nem illik marokra fogni. Durva illetlenségnek számít, ha a rizzsel teli evőcsészébe szúrjuk, mert ilyet csak halotti szertartások alkalmával tesznek. Illetlenségük mellet, ezen udvariatlanságok többsége még rossz előjelnek is számít.

Kezdetben vala az ujj … azután lőn az evőpálca.

Az evőpálca eredete
Kelet-Ázsiában a húst és a zöldséget már a konyhában, általában főzés előtt bárddal apró darabokra vágják egy deszkán, az asztalnál pedig két pálca segítségével esznek; kést, villát nem használnak, de ismerik a rendszerint porcelánból készült kanalat. A halat legtöbbször egészben szolgálják fel, de olyan porhanyósra sütik-főzik (ld. ismertetőnket a bambuszgőzölőről), hogy evőpálcával is könnyedén falatokra szedhető. Kínában közel háromezer éve ismerik az evőpálcát. Első írásos említését a Szertartások feljegyzéseiben találjuk. Ez a gyűjtemény ugyan Han-kori összeállítás, de adatainak jó részét korábbi időkből vették.

Az evőpálca használata
Az evőpálca vastagabbik harmadát fogjuk kézbe. Az egyik pálcát szorítsuk hüvelykujjunk tövével a gyűrűsujjunk első ujjpercéhez és a hüvelykujjunk hajlatához. Ez az első pálca többé-kevésbé mozdulatlan, a felsőt vele párhuzamosan, ahogy a ceruzát szoktuk tartani, a mutató-, a középső és a hüvelykujj végével csiptetőként mozgatjuk. A legfontosabb, hogy a két pálca hegye egy vonalban legyen egymással ezt úgy érjük el, hogy odakocogtatjuk a pálcákat hegyükkel merőlegesen a tányérunk aljához, amíg kiegyenlítődnek. Középső ujjunk kirúgásával választjuk szét és a mutatóujj begörbítésével csippentjük össze őket.

A terítés
Kínai terítésnél az evőpálcákat a rizses csésze és a tányér mellé fektetik jobb oldalra. A japánok mindig evőpálca tartóra helyezik a pálcikák hegyét, párhuzamosan, az asztal széléhez, vastagabbik végük jobb kéz felé néz.

 


Mérete és fajtái
A kínaiaknál a szabvány evőpálca hossza 25 cm. A japánoknál a derékszögben tartott hüvelyk- és mutatóujj hegyének távolsága adja a helyes hossz kétharmadát. Ha ez a távolság például 14 cm, az eszményi evőpálca méret: 21 cm. A japán pálca általában rövidebb és hegyesebb a kínainál, leggyakrabban lakkozott fából csinálják. Az éttermekben egyszer használatos natúr fapálcával esznek. A koreaiak leginkább rozsdamentes acélból, a kínaiak bambuszból készítik evőpálcáikat. Luxuscikként előállítják aranyból, ezüstből, jádekőből, elefántcsontból. Másik végletként ma már előfordul műanyag pálca is. Főzésnél jóval hosszabb fa- vagy bambuszpálcával kevergetik a fogásokat. Terítésnél a japánok a közös tálak mellé külön nagy méretű szervírozó pálcát helyeznek.

Kézügyesség és egészség
A kínaiak boszorkányos, művészi kézügyességüket részben annak tulajdonítják, hogy kezüket állandóan edzik az evőpálcákkal. Különösen a kalligráfiánál fontos a váll, a kar, a csukló és az ujjak mozgásának összehangolása az ecsetet pedig hasonlóan tartják, mint az evőpálcát. Az ujjak gyakorlása segít az egészség megőrzésében is (vö.: ismertetőnket a Kínai gyógygolyókról). A pálcák ingerlik a kézen az akupunktúrás pontokat, ami élénkítően hat az agy működésére.

Szokások és babonák
Kínában ha valaki nem elvágólag találja evőpálcáit a terített asztalon, biztos lehet, hogy lekésik valamilyen járműről: vonatról, hajóról, repülőről. Leejtett evőpálca balszerencsét hoz, mint a keresztbetett két pálca is. Bár Dél-Kínában a pincér ez utóbbi módon jelzi: a számla rendezve van. Japánban a leveshez sem használnak kanalat, a levét megisszák a csészéből, az úszó zöldségdarabokat pedig evőpálcával szedegetik ki vagy egyszerűen belekotorják a szájukba. Ha a közös tálhoz nincs szervírozó pálca, saját evőpálcájuk vastagabbik, tiszta felével szolgálják ki magukat. Étkezés végeztével az evőpálcát ugyanúgy visszateszik a tartójára, ahogy a terítéskor feküdt vagy visszadugják éttermi papírzacskójába és gondosan ráhajtják a zacskó végét. Nem illik az evőpálcával mutogatni, a levegőbe rajzolgatni, az ételt kevergetni, közelebb húzni segítségével a csészéket. Nem illik nyalogatni, a szájunkban felejteni, nem illik piszkálgatni a feltálalt fogásokat vagy tétován hadonászni vele, keresve, melyik tálból vegyünk. Nem illik beledöfni a falatokba, nem illik marokra fogni, mint egy fegyvert, különösen óvakodjunk attól, hogy a rizzsel teli evőcsészébe szúrjuk, mert ilyet csak halotti szertartás alkalmával tesznek. Nem illik ugyanazzal a kézzel egyszerre pálcát is, csészét is tartani.

 

fa (mu/shu)

 

Alapvetően a fa két típusát kell megkülönböztetni. Az egyik a mu, amely élettelen fát, faanyagot jelöl és az öt elem egyike. Az öt elem részeként, a fához az évszakok közül a tavasz, az égtájak közül a kelet, a színek közül a zöld stb. társítható. Az élő fák (shu) számos fajtája rendelkezik több-kevesebb szimbolikus jelentéssel. Ezek közül a legjelentősebb a ciprus, a fahéjfa, a fenyő, a fűz, a juhar, az őszibarack, a puszpáng és a wutong. Az ókori kínai mitológiában a fusang fán tíz nap ült, tíz aranyvarjú képében, míg a csúcsán ült a jáspis kakas, amely a hajnalt szimbolizálta. A másik ilyen legendás fa a ruo, amely a Déli-tengeren túl nő. Levelei sötétzöldek, virágai pirosak, lótuszra hasonlítanak és fényük megvilágítja a földet. A mítosz szerint ennek a fának a csúcsára telepszik a tíz Nap, miután útjuk befejezték. A fusang fa nyugati megfelelője, ahol a nap fölkel. A buddhizmusban is szerepet kapott a famotívum, hiszen Buddha a bódhi-fa alatt ülve világosodott meg.

 

fém (jin)

 

A fém az öt elem egyike. Ugyanez a szó gyakorta aranyat is jelent. A fémhez az égtájak közül a nyugat, az évszakok közül az ősz, a színek közül a fehér kapcsolódik.

 

föld (tu/di)

 

A Shang-Yin-dinasztia idején és a Zhou-kori Kínában a harmadik legnagyobb istenkultusz a Föld kultusza volt. A Földanya tiszteletére már a neolit kor óta végeztek szertartásokat, mutattak be áldozatot. A Föld kultusza szorosan összefonódott a halottkultusszal. Már az ókorban kialakult az ún. she-k tisztelete. A she volt a föld istene. A legfőbb she-k egy-egy fejedelemség, azaz az egész ország pártfogói voltak. A császárkori Kínában a legkitüntetettebb állami, császári kultusznak az Ég és a Föld kultusza számított. Bizonyos meghatározott napokon, elsősorban a nyári napforduló idején szertartásokra került sor a Föld templomában a Föld tiszteletére. Ezt a templomot a 16. században alakították ki a ma is látható formájában Pekingben. A Föld oltárát kettős, négyzetes alapú teraszra építették. A Föld tiszteletére tartott ceremóniák közé tartozott az ünnepélyes első barázda szertartása is. Ennek során a tavasz első napján, újévkor a császár saját kezűleg elvégezte az első szántás szertartását, a szent templomi földön felszántotta az első néhány barázdát. Csak e szertartás után lehetett megkezdeni a tavaszi mezei munkálatokat az egész birodalomban. A hagyományos kínai elképzelés szerint a föld négyszögű, míg a felé boruló ég kör alakú. A Föld istene (tudishen) vagy a Föld ura (tudi laoye) egy adott helység vagy falu istensége volt a késői kínai mitológiában. Úgy tartották róluk, hogy hatalmuk van az adott helység minden épülete felett, ők védik meg a lakókat minden szerencsétlenségtől. Hozzájuk imádkoztak gyógyulásért, jó termésért. Gyakran történelmi személyt tiszteltek Föld istenként. Úgy tartották, hogy a Föld istent, amennyiben nem jól végzi a feladatát, akár le is lehet váltani. A Föld istent általában öregemberként ábrázolják hivatalnoki süveggel a fején. A születésnapját a 2. holdhónap 2. napján ünnepelték, újévkor pedig kopasztott tyúkot és élő halat vittek neki áldozatul. A régi kocsi, hintó szintén ezt a szimbolikát követte: az kocsi kör alakú ernyője az eget, míg a kocsi szögletes formája a földet jelképezte. A hagyományos kínai pénzérme kör formája is az égre, és annak közepén található szögletes lyuk a földet jelképezi. Az „ég és föld” (tian di) kifejezés jelentése az egész világ. A hagyomány szerint nyolc oszlop tartja az eget a föld felett. A földhöz az égtájak közül a közép, a színek közül a sárga, az ízek közül az édes, az évszakok közül a nyárutó, az állatok közül a bivaly társítható. Az asztronómiában ismert az ún. tíz földi ág (di zhi). A föld szögletesnek hitt formájából adódóan, több a földdel, vidékkel kapcsolatos szóban csak a szögletes (fang) szó utal annak jelenlétére, pl. fang-wu egy adott vidék terméke, fang-bo = a tartomány kormányzója, fang-yan = nyelvjárás.

 

főnix (fenghuang)

 

A főnix csak európai nevét kölcsönözte az európai mitológiából, de ahhoz semmi köze sincs, önálló teremtménye a kínai képzeletnek. A főnix a madarak csodálatos királya az ókori mitológiában. Alakja már a Yin-kori jósfeliratokon megtalálható. Feltételezhető, hogy a főnix eredetileg a ég uralkodójának küldöttét, a szélistent jelölte. A későbbi értelmezések szerint a főnix szó a feng „hím főnix” és a huang „nőstény főnix” szavak összevonásából származik. Alakját különbözőképpen írják le, de abban mindegyik megegyezik, hogy az egyes testrészeit más és más állat részeihez hasonlítják. Eszerint a főnixnek kakascsőre van, begye fecskéé, nyaka kígyóé, a testén sárkányéhoz hasonló minták láthatók, farka halé, háta pedig, mint a teknősé. Az ősi mitikus legendák szerint a főnixnek színes a tollazata, és a tökéletes emberek keleten található országában lakik. A főnix megjelenése hosszú béke beköszöntét jelezte. A középkorban az egyszarvúhoz hasonlóan a ren (emberségesség) megtestesülésének számított. A sárkánnyal együtt az uralkodó szimbóluma volt. Gyakorta a császárné, valamint a mennyasszony jelképének számított. A középkori taoista legendák szerint a taoista szentek főnix hátán utazzák be az eget. Több elbeszélésben a főnix asszonyoknak jelent meg álmukban, akik aztán kiváló fiakat szültek. Ezen hagyomány mögött főnixről mint a fényes ősprincípiummal, a yang-gal kapcsolatban álló lényről alkotott elképzelés gyanítható. Az ókori forrásokban főnix a Cinóberbarlangban lakik, vagy ott született. Ezt a barlangot a déli égtájhoz kapcsolódónak tartották, ezért a főnix alakja gyakran összeolvadt a „vörös madáréval” (zhu niao), a dél jelképével. A főnix alakja már a legősibb időktől kezdve rendkívül népszerű a kínai művészetben. Feltételezhető, hogy a főnixről kialakult elképezésekre hatott a páva alakja. A főnix a hagyomány szerint csak akkor jelent meg, ha erényes uralkodók kormányozták az országot, s így a főnix az erény és a hűség jelévé vált.

 

juh/kecske (yang)

 

Régen Kínában a yang írásjegy egyaránt jelölte a juhot és a kecskét. A juh a kínai zodiákus nyolcadik állata. Mivel a bárány vagy gida szopáskor mellső két lábára térdel az anyja mellett, ezért a szülőtisztelet, gyermeki szeretet (xiao) jelképállata. A juh jelentésű yang a férfi princípiumot jelentő yang homonimája, ezért a juhot a yang princípiumhoz kapcsolják. A juh azonban Kínában nem számított a jelentősebb haszonállatok közé. Juhtartásukról főként a Kína északi vidékein élő nomádnépek voltak híresek.

 

kakas (gongji)

 

A kakas a kínai zodiákus tizedik állata. A régi Kínában a kakast sohasem ették meg, különösen az újév ünnepén nem lehetett levágni. A hagyományos hiedelem szerint a kakas elriasztja a gonosz szellemeket és ártó démonokat, épp ezért esetenként kakasvérrel kenték be a védő istenek szobrait, képeit. A képeken ábrázolt vörös színű kakasról úgy tartották, hogy távol tartja a tűzvészt a háztól. A fehér kakast pedig démonriasztó képessége miatt gyakorta helyezték a koporsóba a halott mellé. A források tanúsága szerint már az. i. e. 1. évezredben ismerték, kedvelték Kínában a kakasviadalt. Erre, a manapság főként Dél-Kínában népszerű szórakozásra külön, erre a célra tenyésztett és trenírozott kakasokat használnak. A kakas mindemellett kapcsolatban áll a Nappal, így pl. azon a nyugaton található csodálatos fán, amelyen a tíz Nap útja végén megpihen, egy jáspis kakas jelzi a hajnalt, bár megjegyzendő, hogy más hagyomány a Nap jelképállatának a háromlábú hollót tartja. A kakast bátorsága és ébersége miatt is nagy becsben tartják. A konfuciánus hagyomány szerint egymagában ötvözi az ötféle erényt, nevezetesen csőre és sarkantyúja a bátorság és a harcisság jelképe; taréja a hivatalnokok kalapját idézi, így a hivatalviselésre utal; éjszaka éberen őrködik, ez a tulajdonsága utal a megbízhatóságra, hűségre; ha élelmet talál, társait is hívja, ebben nyilvánul mag emberségessége. Képeken a kakas olykor öt csibéje kíséretében ábrázolják, amely a gyermekeit oktató gondos és szigorú apa képét idézi.

 

kelet (dong)

 

Az öt égtáj közül a kelet nem rendelkezik különlegesen kitűntetett szereppel. Az elemek közül a fa, az évszakok közül a tavasz, a színek közül a zöld kapcsolódik hozzá. A kelet uralkodó bolygója a Jupiter. Régi legendák szerint a Kelet istene Fuxi. Kína keleti határán tenger húzódik, így mindig is feltérképezetlen, ismeretlen világnak tűnt. Egyes elképzelések szerint a Keleti-tengerben található Yinzhou, a halhatatlanok egyik szigete. Az első császár, Qin Shi Huangdi expedíciót indított, hogy keleten megtalálja ezt a szigetet, és megszerezze az örökélet elixírjét.

 

kígyó (she)

 

A kígyó a kínai zodiákus ötödik állata. Az öt mérgező állat egyike ( méreg, az öt). Az agyafúrt, ravasz árulókat szint „kígyószívűnek” nevezték. A fekete kígyó a fekete teknőssel közösen az észak jelképe. A két kultúrhéroszt, Fuxi-t és Nüwa-t olykor házaspárként kígyófarkú lényként, összetekeredve ábrázolták. A régi Kínában a folyók isteneit gyakorta kígyóként képzelték el. Így a Sárga-folyó istene pl. kisméretű, aranyszínű szögletes fejű kígyó volt, amelynek a szeme alatt egy vörös pont volt. A kígyómáj a mai napig igen keresett orvosszerként használatos. A kígyóhús főként Dél-Kínában igen kedvelt csemege, azt tartják róla, hogy javítja a látást. A kövér kígyóval viszont vigyázni kell, mert állítólag összezsugorodik tőle a pénisz, és maradandó impotenciát okoz. A kígyóbőr előbb-utóbb gazdaggá teszi a tulajdonosát. Kígyóval álmodni több félét is jelenthet. Szerencsés előjel, ha álmunkba kígyó üldöz. Álomban fekete kígyót látni, leánygyermek születésének előjele, a szürkésfehér kígyó viszont fiúgyermek születését jövendöli. A fehér kígyó egy közismert, népszerű történetet idéz fel minden kínaiban, amely egy fiatal, gyönyörű lányról szól. A lány tulajdonképpen egy kígyó volt, aki emberi formát öltve szerelembe esett egy fiatal fiúval, és összeházasodtak. A férfit azonban egy buddhista szerzetes meggyőzte arról, hogy fiúgyermekkel várandós felesége valójában egy gonosz teremtmény. A szerzetes megengedte, hogy a nő megszülje gyermekét, de közvetlenül ezután egy pagodába zárta, amely Nyugati Tavon állt a mai Hangzhouban. Amikor a gyermek felcseperedett és ünnepelt tudóssá vált, felkereste kígyóanyját és illendően hódolatát tette.

 

kínai bárd

 

Konyhakés helyett a kínaiak egy vékony pengéjű, éles bárdot használnak, melynek foka mindig egyenes, az éle pedig egész enyhén görbére köszörült, hogy a közepén is fogjon, ha aprítunk vele. Lehet vele bármit szelni, halat pikkelyezni, aprófát vágni, disznót ölni, lapjával fokhagymát zúzni, a fokával húst verni, a nyelével nyers gyömbért törni egy porcelán csészében. Aki könnyű konyhakéshez szokott, annak a bárd emelgetése nehéznek tűnik, viszont a súlyos bárdhoz szokott kínaiaknak az lenne a furcsa, hogy a konyhakést erővel kell nyomni lefele, hogy aprítson. Szerintük az lassúbb és éppen a vágáskor kell erőt kifejteniük, ahelyett, hogy teljes figyelmüket az aprítás irányításának szentelhetnék.

Ha meg akarunk tanulni a bárddal bánni, mindig egyenletes, nyugodt ritmusban mozgassuk, a szeletek méretét azzal szabályozzuk, hogy gyorsabban vagy lassabban toljuk az aprítandó nyersanyagot a bárd alá. Sosem kell a szeletek vékonyságára koncentrálni, csak a bárd ritmusára. Ha kockára akarunk vágni, elfordítjuk 90 fokkal a vágódeszkát, és haránt aprítjuk tovább a szeleteket.
A szokásos vágódeszka vagy tőke egy fatuskóból lefűrészelt vastag korong.

 

kócsag (lu)

 

A kócsag jelentésűszó kiejtése egybecseng a „út” jelentésű lu-val, ezért képeken a kócsagot olykor lótusz virággal (lian) együtt ábrázolják. A kép jelentése: „Az utad (lu) vezessen mindig (lian) felfelé.” A hivatalnoki öltözékre hímzett kócsagminta a hivatali ranglétra hatodik fokozatát jelöli.

 

könyv (shu)

 

Az ókorban a szövegeket bambuszcsíkokra írták, melyeket összefűzve, feltekerve tároltak. A papír feltalálásáig írtak még könyveket selyemre is. A nyomtatott könyvek Kínában már a 8-9. században megjelentek. A mozgatható nyomóelemes nyomtatást a 11. században fedezte fel egy bizonyos Bi Sheng. A könyveket különböző módon kötötték és tárolták, ezek egyike a pillangó-kötés volt. A könyv a tudósok nyolc jelképének egyike. A könyvek mindig nagy becsben álltak, melyek közül némelyik igazi szentségben részesült, ezek általában a kanonizált művek voltak (kánon). Az első kínai császár, Qin Shi Huangdi i. e. 213-ban elégettette a konfuciánus műveket, ez volt a nagy könyvégetés. A legújabb kor legendásnak mondható könyve a Mao Zedong idézeteit tartalmazó Vörös Könyvecske.

 

kutya (gou)

 

A kutya a kínai zodiákus tizenegyedik állata. A kutya szimbolikus szerepe sokkal erősebb északon mint délen. Északon pl. az 5. holdhónap 5. napján rendezett ünnepségen papírból kivágott kutyákat dobnak a vízbe, hogy megharapja és elkergesse a démonokat. A kutya a nyugati égtájhoz kapcsolódik. Kína nagy részén a mai napig fogyasztják a kutyahúst. Azt tartják róla, hogy a húsa yang-ban bővelkedő ezért kizárólag hűvös, hideg időben tanácsos fogyasztani. Főleg ősszel és télen esznek kutyát. Ha azt álmodjuk, hogy egy kutya megharap minket, az azt jelenti, hogy őseink ennének valamit. Ilyenkor ételáldozatot kell bemutatni az elhunyt ősök szellemének. Ha álmunkban kutya rohan felénk, az a közelgő gazdagság előjele. A gyermektelen és terhes asszonyok patrónusa volt Zhangxian, akiről azt tartották, hogy nyilaival legyőzi az Égi Kutyát, azt a démont, amelyik mesterkedésével gátolja a fiúgyermek születését, vagy megrövidíti az újszülöttek életét.

 

 

ló (ma)

 

A ló a kínai zodiákus hetedik állata. Noha a lovat már a történelem legkorábbi korszakában háziasították, csak az i. e. 3. század környékétől kezdve használták hátas állatként. Mezőgazdasági munkákhoz sem használták, kizárólag kocsit, szekeret, hintót húzattak vele. A lótenyésztésben főként Kína északi szomszédjai jeleskedtek, akiktől a kínaiak lovaikat is vásárolták, illetve a lótartás, lótenyésztés fortélyait tanulták. Már az ókorban létezett egy kifejezés, amelyet a legkiválóbb lovakra használtak: „tízezer mérföldet (vágtató) paripa” (wan li ma). Egy legenda szerint a legjobb lótenyésztőnek egy bizonyos Po Luo, aki képes volt ilyen csodálatos lovakat nevelni. A Han-dinasztia idején a Tiensantól és a Pamírtól nyugatra elterülő Ferghana telivér lovai rendkívül népszerűek voltak Kínában. A kínaiak részben ezek miatt a lovak miatt terjesztették ki kereskedelmi kapcsolataikat nyugatra. Ezekről a lovakról úgy tartották, hogy vért izzadnak. A kínaiak általában a legkeresettebb termékükért, a selyemért cserébe kapták a lovakat, ez lehet az oka, hogy a lónak és a selyemnek mind a mai napig ugyanaz a számláló szava. A lovak védelmező isteneként Mawang-ot („a lovak fejedelme”) tisztelték. Kultusza az ősi időkbe nyúlik vissza, és eredetileg egy csillagkép megtestesülésének tartották, aki eldönti a lovak sorsát. Mawang-ot tisztelték a katonák (lovasok) és a lótartó gazdák. Mawang-ot Mazu („a lovak őse”) néven is tisztelték. A templomokban háromarcú lényként ábrázolták. Születésnapján, a 6. holdhónap 23. napján áldozatot vittek, és a templomokban még színházi előadást is tartottak a tiszteletére. Az ókori mitológiában jelenik meg a nyolc híres paripa. Ezek a lovak Mu király (i. e. 10. század) lovai voltak: Veres Paripa, Sebeslábú Ráró, Fehér Hűséges, Kereketátlépő, Hegyek Fia, Hatalmas Sárga, Verestarka és Zöld Fül. Némelyik ló a nyolc közül úgy vágtázott, hogy lába nem érte a földet, mások a madárnál is sebesebben száguldottak, illetve egyetlen éjszaka tízezer mérföldet tettek meg, de az egyiknek még szárnya is nőtt, így repülni tudott. A nyolc paripa a kínai költészet és piktúra egyik állandó és kedvelt témája. Képeken olykor látni, amint egy lóra egy majom kapaszkodik fel (ma shang feng hou) ábrázolnak, amelynek szimbolikus jelentése, hogy „nyomban (mashang) emelkedj (feng) grófi rangra (hou)”.A régi Kína leghíresebb festőjének, aki mesterien festett lovakat az olasz jezsuita, Giuseppe Castiglionne számított, aki a 18. század első felében három császár udvari festője is volt. A 20. században Xu Beihong-ot tartották a lófestés legnagyobb mesterének.

 

lótusz (lianhua/he)

 

A lótusz (Nelumbo nucifera), Ázsia, Ausztrália meleg és trópusi területeinek vízinövénye. Kínában is honos és nem tévesztendő össze az egyiptomi tündérrózsával (Nymphaea lotus). Nagy, hamvas, pajzs alakú levelei embermagasságra is emelkedhetnek a vízfelszín fölé, a hosszú kocsányon pedig nagy, fénylő, rózsaszín, illatos virágai miatt közkedvelt. A konfuciánus erkölcstanban a lótusz a tökéletes személy, az erkölcsiekben nemes ember (junzi) jelképe, mivel a mocskos iszapból emelkedik a magasba, és ott a napfényben tárja ki szeplőtlen tisztaságát a legyőzött sötétségtől megszabadulva. A tisztaság és a becsületesség megtestesítőjének is tartják. A taoista mitológiában az egyik halhatatlan szent, He Xiangu attribútuma. A kínai virágnaptárban a 7. hónap kapcsolódik hozzá, de egyben a nyár jelképe is. A buddhizmus megjelenésével Kínában új jelentés társult a lótuszhoz. A buddhizmus szent növényeként (a nyolc kincs egyike), a buddhista egyház jelvényévé vált. Indiában a lótuszt tartják a virágok legnemesebbjének, külön neve van a bimbónak, a virágzó és elvirágzott lótusznak, amely egyben a múl, a jelen, s a jövő, tehát együtt a múló idő jelképe a brahmanizmusban, innen vált a tiszta tanítás jelképévé a buddhizmusban. Buddha trónja is lótusz, a bimbók a bodhiszattvák, a kinyílt virág pedig magának Buddhának a jelképe. Kínában úgy tartják, hogy a lótusz a 4. holdhónap 8. napján virágzik, ez a nap ugyanis Buddha születésnapja. Jelentős mezőgazdasági növényként is ismert. Vastag, üreges gyöktörzsét nyersen fogyasztják, vagy keményítőt készítenek belőle. Leveleibe élelmiszert csomagolnak. Magját csemegeként fogyasztják. A magvak csírázó képessége állítólag több száz évig megmarad. Az „aranylótusz” (jin lian) és a „lótusz-horog” (gou lian) kifejezések a kínai nők elkötözött lábának nevei. Ezekről a kifejezésekről pontosan nem lehet pontosan tudni, hogy milyen kapcsolatban állnak az előkelő kínai nők elnyomorított lábával. A csábosnak, vonzónak tartott imbolygó, tipegő járásmód neve a „lótusz-lépés” (lianbu). A lótusz régóta igen kedvelt költői hasonlat, festői téma. A lian gyakori, népszerű női név is. A „kék lótusz” kifejezéssel olykor a kurtizánokat jelölték. Az első holdhónap 8. napját „lótusz-nap”-nak hívták, és úgy tartották, hogyha nők ilyen napon lótuszt látnak menstruációs panaszaik lesznek. A lótusz jelentésű lian szó hangalakjában megegyezik a „kötni”, „kapcsolat” (ti. házastársi) jelentésű lian és a „szeretni”, „szerelembe esni” jelentésű lian szavakkal. Ezért igen gyakori és kedvelt a lótusz szerepeltetése a különböző jókívánságokat kifejező képeken.

 

majom (hou)

 

A majom nem csak az indiai, de a dél-kínai és a tibeti mitológiában is kitűntetett szerepet kapott. A tibetiek egy démonnő és egy majom nászából származtatják magukat. Az indiai majomistenhez, a Rámánaja és a Mahábhárata hőséhez, Hanumánhoz hasonló csodálatos képességű majom Kínában is létezik. Sun Wugong csodálatos körülmények között született, egy kőtojásból pattant ki. A majmok királya lett, majd a mennyekben ellopta az örökélet barackját és halhatatlanná lett. Felforgatta a mennyei palotát ezért büntetésül Buddha egy hegyet rakott rá, hogy így fékezze meg a rakoncátlan majmot. A buddhista szerzetes, Xuanzang szabadította ki, aki zarándokútra indult Indiába. Sun Wugong elkísérte őt, és csodálatos képességeivel mindvégig segítségére volt. Történetét az egyik legnépszerűbb kínai regény, a Nyugati utazás története (Xi you ji) meséli el. Képeken gyakorta megjelenik az őszibarackokat szorongató majom, amely szintén Sun Wugong történetére utal, és az örökéletet jelképezi. Dél-Kínában több templomot is építettek a majomkirály tiszteletére. A majom a kínai zodiákus kilencedik állata, a sorban a ló után következik. Képeken olykor egy lóra felkapaszkodó majmot (ma shang feng hou) ábrázolnak, amelynek szimolikus jelentése, hogy „nyomban (mashang) emelkedj (feng) grófi rangra (hou)”. Az aranybarna majom (Rhinopethicus roxellanae) prémjét rendkívül értékesnek tartották, és kizárólag az uralkodói család tagjai viselhették.

 

Mulan

 

Mulan a kínai mitológia női vitéze. Alakja először a régi kínai verses epika legszebb művében, a Mulan balladában (Mulan ci) bukkant fel először. A történet szerint Mulan egy fiatal lány, aki idős atyja és kisöccse helyett hadba megy, s tíz évig férfinak öltözve vitézkedik. Amikor visszatér a császár érdemeiért meg akarja jutalmazni, de ő csak egy tevét kér, hogy falujába hazatérhessen. Otthon a leányszobájában magára ölti régi ruháit, s katonái, fegyvertársai megdöbbenve látják, hogy hős vezérük valójában leány. Mulan alakja a mai napig a szülőtisztelő (xiao) leány példaképe.

 

nyugat (xi)

 

Nyugathoz az elemek közül a fémet, a színek közül a fehéret, az évszakok közül az őszt társítják. A kínai kozmológiában a Nyugat a világ határát jelzi (ti. ott, ahol a Nap lenyugszik). Itt ér véget az ismert világ, s itt kezdődik a halhatatlanság, a túlvilág. Határa a mitikus Kunlun-hegy, amely egyben a birodalom nyugati határa is, ahol a csodálatos palotájában a Nyugat Úrasszonya, Xiwangmu uralkodik, kertjében pedig az örökéletet biztosító barackok teremnek. A buddhizmushoz is szorosan kapcsolódott a nyugat, hiszen ez a viszonylag új vallás nyugat felől érkezett. A híres regény, a Nyugati utazás története (Xi you ji) Xuanzang, buddhista szerzetes zarándok útját meséli el, amely célja, hogy Indiából szent könyveket hozzon Kínába.

 

nyúl (tuzi)

 

A nyúl (Lepus sinensis) Kínában a Jangce-folyó völgyében és az északi területen elterjedt. A kínai zodiákus negyedik állata. Szoros kapcsolatban áll a Holddal. A hagyomány szerint a Holdon egy fahéjfa alatt üldögélve mozsárban töri az örökélet elixírjét. Ő a jádenyúl, amelynek kiegészítő párja a Napbéli holló. Egy régi hagyomány szerint a vörös nyúl csak akkor jelenik meg, ha az uralkodó erényes. Képeken látni, hogy hat fiú egy nyúlfejű férfit áll körbe. Ez a 8. holdhónap 15. napján tartott Holdünnepre utal, és azt a kívánságot fejezi ki, hogy a gyermek emelkedjék magasra a társadalmi ranglétrán és éljen boldog, hosszú életet. Egy hiedelem szerint a baknyúl nem vesz részt a közösülésben, ezért a homoszexuális nőket nyúlnak nevezték. A „nyúlra vadászni” kifejezés arra utalt, hogy ha valaki fiatal fiúkat látogatott a bordélyházakban. A „nőstény nyúl” (yintu) a vulvára használt kifejezés.

 

ökör (niu)

 

Az ökör a kínai zodiákus második állata. A kínai niu szó tulajdonképpen egy gyűjtőszó, amely beleértendő a szarvasmarha, tehén, a bika, a bivaly, az ökör stb. Az ökröt leginkább a földművelésben hasznosították igavonó állatként, a történelem során nem volt jellemző, hogy húsáért, tejéért gulyákban tenyésztették volna. A kínaiak nem szívesen fogyasztottak marhahúst, lévén, hogy a nehéz fizikai munkában a leghasznosabb társuknak tekintették. Ez a kínai felfogás némiképp emlékeztet az Indiában máig élő tehénkultuszhoz. A buddhizmus hatására, a középkorban egy-egy császár szigorú rendelettel meg is tiltotta az ökör levágását és fogyasztását. Dél-Kínában az ökörnek (vagy a vízi bivalynak) szabályos kultusza alakult ki a nép körében, amely azonban semmilyen kapcsolatba nem hozható a hinduista, vagy buddhista kultuszokkal. Az ökör a tavasz jelképállata, amikor is a földműves munkák elkezdődnek. Olykor templomot is emeltek az ökör tiszteletére, ilyen pl. a „sárga ökör” (Bovina communis) tiszteletére emelt, mai napig létező templom. Az ökörnek egyébként több színváltozatát ismerték, amelyek kedvelt témái a legendáknak és az irodalomnak. A bikaviadal Dél-Kína egyes térségeiben kedvelt szórakozásnak számít, de ezen változatokban az állatok küzdenek egymással. A vesztes bika húsát pedig ünnepélyes keretek közt fogyasztják el.

 

az ötös szám (wu)

 

Az öt a kínai számmisztika egyik legfontosabb és legkedveltebb száma. Páratlanszám lévén a yang-hoz, azaz a férfi princípium része. A legfontosabb öthöz kapcsolódó csoportok:
az öt elem; az öt égtáj; az öt szag (avas, égett, édeskés, fanyar, rothadt); az öt íz (savanyú, keserű, édes, csípős, sós); az öt szín (sárga, fekete, vörös, zöld, fehér); az öt érzék (tapintás, hallás, látás, szaglás, ízlelés); az öt gabona; az öt mérgező lény; az öt zsiger (máj-epehólyag; szív-vékonybél; lép-gyomor; tüdő-vastagbél; húgyhólyag-vese); az öt testnedv (könny, izzadság, nyál, takony, vizelet); az öt szent állat (sárkány, főnix, egyszarvú, teknős, tigris); az öt szent hegy; az öt konfuciánus kánon (kánon); az öt buddhista tilalom (ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne igyál bort, ne egyél húst); az öt szeplőtlen (a Hold, a víz, a fenyő, a bambusz, a szilvafa); az öt viszony (uralkodó-alattvaló, apa-fiú, férj-feleség, báty-öcs, barát-barát); az öt erény (hűség, bölcsesség, szerénység, emberség, igazságosság); az öt kívánság (gazdagság, hosszú élet, béke, bátorság, egészség).

 

patkány (da shu)

 

A patkány a kínai zodiákus első állata. Kínában a patkányt a pénzzel hozzák összefüggésbe. Ha éjszaka élelem után kutató patkány szöszmötölését, neszét hallják, azt mondják: „a pénz számolja”. A patkány a gyávaság és fukarság jelképe is. A „pénzes patkány” kifejezéssel a pénzéhes, zsugori embereket csúfolják. Bizonyos napokon a patkányokat békén hagyták, hogy úgymond nyugodtan házasodhassanak. Ez a nap Kínában területenként más és más. A leggyakrabban a 12. holdhónap 3. vagy 7. napjára vagy az első holdhónap 19. napjára esett. A patkányról azt hitték, hogy férfidémonná képes átváltozni, a nőnemű démon formájából a rókáról tartottak hasonlót. Ha a háznál megjelennek a patkányok, hamarosan a macskák is követik őket, mert állítólag tudják, hogy a család egykettőre el fog szegényedni. A macskával kapcsolatban él egy hagyományos magyarázat, hogy miért hiányzik a zodiákus állatai közül, illetve, hogy miért van rossz viszonyban a patkánnyal. A történet szerint a patkány és a macska a legjobb barátok voltak. Egy szép nap Buddha felszólította az állatokat, hogy miként nevezzék el a holdhónapokat. Eldöntötték, hogy az első tizenkét állat, amely Buddhához járul, azok részesülnek abban a kegyben, hogy róluk nevezik el a hónapokat. A macska és a patkány megegyeztek abba, hogy a verseny napján időben felkeltik egymást. A patkány korán kelt és eliszkolt, anélkül, hogy felkeltetette volna a macskát. Egy másik történet szerint ugyanebből a célból 12 állat kapott meghívót Buddhától, de a patkány ezúttal sem keltette fel a macskát, így csak 11 állat jelent meg. Buddha egy futárt menesztett, hogy hozza el az első állatot, akik talál, így került be a zodiákus utolsó helyére a disznó. A patkányról azt is tudni vélték, hogy a tavasszal fürjjé változik, majd a 8. hónap tájékán, ősszel visszaváltozik. A népi hiedelem szerint a patkány 300 évig él, és százéves korában színe fehér lesz. A régi szövegekben nem lehet tisztán szétválasztani, mikor esik szó a patkányról, illetve az egérről, hiszen mindkét állatot a shu írásjeggyel jelölték. A modern kínai nyelvben az „öreg egér” (laoshu) kifejezés az egeret, a „nagy egér” (dashu) kifejezés a patkányt jelöli.

 

qi

 

A qi (l. még csi, k’i) eredetileg levegőt, párát fuvallatot jelentett, hasonlóan a görög pneumá-hoz. Az i. sz. 1. században a qi-t már úgy írták le, mint örökké létező anyagi szubsztanciát, az „ős-pára”. Ez az ős energia a Dao törvénye szerint működik. A qi az, ami a hagyományos kínai gondolkodás szerint az egész testben kering, szabályozza a vár működését, a táplálék felvételét és a szervezet védelmét. A qi a vezetékeken keresztül áramlik, s amennyiben a külső vagy belső hatásra a keringésben fennakadás vagy zavar támad, akkor alakulnak ki a betegségek. A kínai felfogás szerint a qi a gyermeknemzéskor, sőt az átörökítéskor is szerepet játszik. Úgy tartották, hogy a fogamzáskor a spermium (jing) és a qi összekapcsolódik, s ezért örökli a gyermek szülei külső és belső tulajdonságait. A qi befolyásolja a yin- yang jelleg és az öt elem változását mind az egyénben, mind pedig a világmindenségben. A qi fogalma később kibővült a ki- és belégzés jelentéssel, és kialakult egyfajta légzésterápiai módszer. A légzőgyakorlatok a fizikai gyakorlatokkal együtt a qi helyes áramlását, keringését segíti elő. Ezt a technikát nevezik qigong-nak.

 

sárkány

 

A kínai kozmogónia azt tanítja, hogy két örök, egymást kiegészítő elem, a Jin és a Jang ritmikus játékából keletkezik a Tízezer Lény (a világ). A Jinhez tartozik az összpontosítás, a sötétség, a passzivitás, minden páros szám és a hideg; a Janghoz pedig a növekedés, a fény, a lendület, minden páratlan szám és a meleg. A Jint jelképezi a nő, a föld, a narancs­szín, a völgy, a folyómeder, s a Tigris; a Jangot pedig a férfi, az égbolt, a kék szín, a hegyek, az oszlopok, s a Sárkány.

Lung, a Kínai Sárkány a négy mágikus állat egyike. (A másik három: az Egyszarvú, a Főnix és a Teknőc.) A Nyugati Sárkány a legjobb esetben is csak ijesztő, a legrosszabban pedig nevetséges; a mondákban szereplő Lung ellenben isten, olyan, mint egy angyal, mely egyszersmind oroszlán is. Sze-ma Csien Történeti feljegyzések című művében azt olvassuk, hogy amikor Konfuciusi elment, hogy tanácsot kérjen Lao-cétól, az udvari archívum és könyvtár mesterétől, a látogatás után ezt mondta:
„A madarak repülnek, a halak úsznak, a vadak futnak. A futó állatot elejtheti egy csapda, az úszót egy háló, a repülőt pedig egy nyíl. Ám itt van a Sárkány; nem tudom, miképpen lovagolja meg a szelet, s hogyan jut fel az égbe. Ma láttam Lao-cét, így mondhatom, hogy láttam a Sárkányt.”

Hajdan egy Sárkány, illetve egy Ló-Sárkány tűnt föl a Sárga-folyó vizéből, s az fedte fel egy császárnak azt a híres kör alakú ábrát, amely a Jang és a Jin egybefonódó játékát jelképezi; egy király hátas- és vadászsárkányt is tartott az istállójában; egy másik uralkodó pedig sárkányhúson élt, s virágzott a birodalma. Egy híres költő ekképpen jelenítette meg a nagyság veszélyeit: „Az Egyszarvú hidegtálként végzi, a Sárkány pedig húspástétomként.”

A Változások könyvében többnyire a bölcsességet jelképezi a Sárkány.

A Sárkány évszázadokon át császári jelvény is volt. A császár trónját Sárkány-Trónnak nevezték; az arcát Sárkány-Arcnak. A császár halálakor azt mondták, hogy az uralkodó felment egy Sárkány hátán az égbe.

A népi képzeletben a felhőkhöz kötődik a Sárkány, meg a földművesek közt oly áhított esőhöz, továbbá nagy folyókhoz is. Közkeletű az a mondás, hogy „a Föld most egyesül a Sárkánnyal”, ami azt jelenti, hogy esik az eső. Csang Seng-jü egyik 6. századi falfestményére négy Sárkány került. Akik megtekintették a képet, kifogásolták, hogy nem festett nekik szemet. Haragra lobbant Csang, kézbe vette ismét az ecsetet, s a tekervényes figurák közül kettőre felfestette a hiányzó szemeket. Erre „villám és mennydörgés töltötte be a levegőt, megrepedt a fal, s a Sárkányok felröppentek az égbe. A két szemnélküli Sárkány azonban a helyén maradt”.

A Kínai Sárkánynak szarva és karma van, a teste pikkelyes, a gerince pedig akárha tüskéből volna. Gyönggyel szokás ábrázolni, melyet többnyire lenyel vagy épp kiköp: gyöngyében rejlik az ereje. Ha elveszik tőle, ártalmatlan.

Csuang-ce említ egy kitartó férfit, aki háromévi kemény munkával elsajátította a sárkányölés tudományát, csakhogy élete végéig sem adódott rá alkalma, hogy gyakorolja.

 

számmisztika

 

A kínai mágiában mindig jelentős szerephez jutott a számmisztika. Mágikus számokat ismertek az egész világon, kiváltképp a hármas számot tartották annak. A kínai számmisztika viszont az jellemző, hogy nem annyira bizonyos számoknak tulajdonít mágikus jelentőséget, mint inkább magának a számnak, mint sztereotip mennyiségjelölésnek. A számszerű jelölésnek ilyenkor az a rendeltetése, hogy pontosan, világosan rögzítse a jelenségek valamilyen csoportját, sztereotípia jelleget adjon neki, s ezzel tekintélyét is növelje. E szókapcsolatok megalkotása maga is összefügg a számok mágikus értelmezésével. E sajátos számmisztika napjainkig sem veszítette el a jelentőségét. Néhány jellemző példa a Kínában közismert számsztereotípiák közül, amelyek igazából inkább utalnak a dolgok teljességére, mint a valós számmennyiségre: két császár (a régi idők két császára Yao és Shun); két dinasztia (a két első dinasztia, a Xia és a Yin); két főváros (a két Han-kori főváros Chang’an és Luoyang); három főméltóság (a Zhou-korban); három áldozati állat (a bika, a bárány és a sertés); négy tenger (ti. ami az ismert világot körbe veszi); négy könyv (a konfuciánus szent könyvek); négy szentállat (a sárkány, a főnix, az egyszarvú ás a teknős); négy égtáj; öt égtáj (az ötödik a közép) öt kánon (a konfuciánus kánonok); öt elem; öt belsőrész; öt érzékszerv; öt szent állat (az előbbi négy és a tigris); öt szín; öt gabona, öt szent hegy; hat rossz (ti. a betegségeket okozó rossz időjárási tényezők); hat minisztérium; hat pátriárka; hét érzelem; hét ok (ti. a válásra); nyolc jogalap (ti. a hivatalnokok leváltására); kilenc rokonság (ti. a rokonsági fokok); száz családnév; tízezer létező (ti. minden létező a világon). (Ezeken kívül l. még egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenkettő, tizenhat, huszonnégy, hetvenkettő, száz, tízezer)

 

szilva (mei)

 

Az első fa, amely tavasszal virágba borul a szilva. Épp ezért Kína szerte nagy becsben áll. A szilvavirágok megjelenése egyértelmű jele a tavasz beköszöntének, de a szilvavirág maga a tél jelképvirágának számít, négy évszakot reprezentáló virágok egyike. A bambusz és a fenyő mellett ő a harmadik tagja annak a csoportnak, melyet a „hideg időszak három barátja”-ként emlegetnek (barát). A szilvát „jégbőrű és jádecsontúnak” is szokás nevezni. A szilvavirág a nőiesség, a szépség szimbóluma is. Gyakran a szép lányok, asszonyok metaforájaként használatos, mint pl. a híres Qing-kori regény címében, a Jin Ping Mei-ben. A cím első tagjának jelentése arany (jin), a második a váza (ping), míg a mei a szilvavirágot jelenti. A cím szószerinti fordítása tehát: „aranyvázában szilvavirágok”. Az arany a gazdagság jelképe, a váza pedig az otthoné, így a cím mögöttes jelentése: „Szép asszonyok egy gazadag házban”. Ezen a címen került lefordításra is. A fonetikai hasonlóság miatt a szilva jelentheti a szemöldököt is.

 

tai chi

 

A Taiji („legfőbb princípium, óriás határ”) a kínai kozmológia és természetfilozófia egyik alapfogalma. Az i. e. I. évezred második felében Taiji mint a dolgok sötétje, a világegyetem kiindulópontja jelenik meg. Más forrásokban a Taiji szüli a két elsődleges formát (a yin és a yang erőket), amelyek a négy (másodlagos) formát (az erős és a gyenge yin-t, az erős és a gyenge yang-ot) hozzák létre, amelyek azután létrehozzák a nyolc guat (az eget, a levegőt, a tüzet, a mennydörgést, a szelet, a vizet, a hegyet és a földet) (bagua). A Taiji már az ég és a föld szétválása előtt is létezett, amikor az eredendő életerő (éter) kevert (kaotikus) állapotban volt, és egységes volt, vagyis „hatalmas princípium, hatalmas egység” (tai yi). A Taiji kifejtése és interpretálása a filozófus Zhu Xi (1130-1200) műveiben tetőzött. Eszerint a Taiji a kozmogóniai folyamat kezdőpontja, amely az egész világmindenséget, benne az embert is létrehozta. Grafikus ábrázolása igen elterjedt. Gyakorta a nyolc trigrammal együtt védő, oltalmazó célt szolgáló talizmánképek részét alkotta.

 

tájkép (shanshui)

 

A tájkép kínaiul a hegy (shan) és a víz (shui) szavak összetételéből áll, vagyis a tájkép két alapvető elemével határozzák meg magát a fogalmat. Hegy és víz nélkül kínai tájkép elképzelhetetlen. A síkság a klasszikus kínai piktúrában sosem volt festői téma. A hegy a nyugalom, a változatlanság, az örökkévalóság, az időtlenség princípiuma, a víz viszont a mozgás, a változás, a pillanat és az elmúlás mozzanatára utal ebben az ellentét párban. A hegy a maga égbenyúló alakjával vertikális elem az elterülő víz, a kígyózó patak pedig horizontális elem, ez a két ellentétes princípium szervez képpé minden klasszikus kínai tájképet. Kínában a képek hagyományosan keskeny, hosszú tekercsképek, amelyeket nem a falakra kitéve tárolnak, hanem csak időről-időre, megadva a módját vesznek elő, tekernek ki, hogy gyönyörködjenek bennük. A tájképnek nem lehet témája a szántóföld, a megművelt területek, csakis a természetes formák uralhatják, amelyen épphogy jelzés értékkel jelennek meg az emberi világ apró jele egy-egy pavilon, hajó, vitorla vagy magányos vándor, halász, remete stb. formájában. Ezzel is a nemesebb életre, a halhatatlansághoz való közelítésre utal. Végezetül idézzük a híres festészet esztéta, Guo Si (1023-1085) néhány mondatát, amellyel a tájképet méltatja: „[…] Mi az oka annak, hogy az erényes ember annyira szereti a tájképet? Mert a táj szépségei táplálják benne a természetes egyszerűséget, úgyhogy örökké köztük szeretne lakozni; mert a források és kövek kötetlen játéka mindig gyönyörűséget okoz neki, mert halászokkal, favágókkal és mindenféle világtól elvonult remetékkel ott találkozhat; s mert a majmok rikácsolása és a darvak szárnyalása mindig közel áll szívéhez. […] a tájképek közt van olyan, amelyben utazni tudunk, van olyan, amely messzi kilátást nyit, van olyan, amelyben sétálgatni tudunk, s van olyan amelyben szívesen ellakoznánk. […] Ha valaki azt tervezi, hogy festeni kezd, annak előbb harmóniát kell teremtenie ég és föld között. […] (Ford. Tőkei Ferenc). Irodalom: Miklós Pál: A sárkány szeme. Corvina 1973. A kínai festészet elmélete. Válogatta, fordította: Tőkei Ferenc. Orientalisztikai Munkaközösség - Argumentum 1997.

 

taoizmus (daojia)

 

A taoizmus, mint filozófiai tanítás a konfucianizmussal körülbelül egy időben, az i. e. 5-6. század környékén jelent meg. A taoizmus fő és alapvető művének Az Út és Erény könyvét (Dao de jing) szokás tekinteni, melynek szerzőjének Laozi-t szokás tartani. Ebben a műben megtalálható minden, ami a filozófiai taoizmus lényegét adja, és ami idővel a vallásos taoizmus alapjává lett. Laozi tanítása szerint a természet, a társadalom és a világmindenség lényegét a hatalmas Dao alkotja. A dao a Természet egyetemes Törvénye, a Mindenség Kezdete és Vége. A hatalmas és mindent magába foglaló dao szül mindent, de ez a minden csak a de (szó szerint: erény) közvetítésével jelenik meg. A taoizmus egyik alapelve a nem-cselekvés (wuwei), amely arra szólítja fel az embereket, hogy ne avatkozzanak bele az élet folyásába, maradjanak szemlélődők. A műben már említés történik a YIN és a YANG kölcsönhatásáról, és az öt elemről. A taoista irányzat két másik leghíresebb műve a Zhuangzi és a Liezi. Mindkét művet szerzőjéről nevezték el. Han-kor idejére tehető a vallásos taoizmus kialakulása. Képviselői gazdag és bonyolult jelképrendszert alkottak, a természetfölötti világ panteonját egy sereg isteni lénnyel, szellemmel népesítették be. A taoizmus két legnagyobb tekintélye a Sárga császár (Huangdi) és Laozi lett. Megszületett a halhatatlanok hiedelme, akinek birtokában van az örökélet elixírje. Általában a halhatatlanság tanának kezdetétől beszélhetünk vallásos taoizmusról. Az örök élet és a halhatatlanság hirdetésével a taoizmus terjesztői, mágusai népszerűségre tettek szert a nép körében, és ez lehetővé tette számukra bizonyos társadalmi pozíciók megszerzését, de olykor egy-egy császár bizalmát is megszerezték. Az első leghatalmasabb császár, aki a taoizmust pártfogásába vette Han Wudi volt. Óriási összegekkel támogatta a taoistákat azon törekvésükbe, hogy megtalálják vagy előállítsák az örökélet elixírjét. Templomokat, szentélyeket építtetett a számukra. A taoizmus követőinek zöme a varázserejű talizmánokban, amulettekben, elixírekben és pirulákban bízott, azt remélve, hogy ezek segítségével gyorsan és könnyen halhatatlanná válhatnak. Az ilyen szerek előállítását célzó kísérletek hozták létre a taoista alkímiát, amely a waidan („külső szerek”) nevet kapta. A taoista varázslók, mágusok hatáskörébe tartoztak az asztrológiai megfigyelések és értékelések, a jóslás, jövendőmondás tudománya, a földjóslás, az orvoslás bizonyos területei és még számos mágia majd minden formája. Irodalom: Csuang Ce, A virágzó délvidék igaz könyve I - XVI., fordította: Dobos László, Palatinus 1997. Csuang Ce, A virágzó délvidék igaz könyve XVII - XXXIII., fordította: Dobos László, Palatinus 2000. Lao ce, Az Út és Erény Könyve, fordította: Weöres Sándor - Tőkei Ferenc, Balassi Kiadó 1996; Lie Ce, Az elomló üresség igaz könyve, fordította: Dobos László, Ferenczy Könyvkiadó 1994.

 

tavasz (chun, tsun)

 

A tavasz az év azon évszakja, amely a férfi princípiumoz, a yanghoz kapcsolódik. A természet ébredésének évszaka a termékenység jelképe. A „tavaszi érzések” (chunqing) és a „tavaszi színek” (chunse) kifejezések erős szexuális töltettel rendelkeznek. A „tavaszi képek” (chunhua vagy chuntu) volt a neve azoknak az erotikus, pornográf képeknek, amelyet albumokba (chunce) kötve nézegettek. Ezeket a könyveket lapozgatták a nyilvánosházakban, de a házaséletre felkészítendő szüzeket, hajadonokat is gyakran ezek segítségével világosították fel a „szerelem művészetével” kapcsolatban. Japánban a hasonló műfajú könyveket „párnakönyveknek” nevezik. A „tavaszi gyógyszer” (chuyao) egyfajta hormonkészítmény volt. A „tavaszi palota” (chungong) az erotikus, pornográf filmekre használt metafora. A tavasz egyben a mezőgazdasági munkák kezdetét is jelentette, ahogy az ősz a betakarítás és a mezőgazdasági munkák végét jelentette. Régen a „tavasz és ősz” (chun qiu) kifejezés magát az évet, esztendőt jelentette. Lü Buwei a szerzője annak a híres krónikának, melynek címe: Tavaszok és Őszök. Ez a mű az ókor azon korszakának történelmét tárgyalja, melynek neve a Tavasz és Ősz korszak (i. e. 770 - 475).

 

tigris (hu)

 

A tigris Kínában az állatok királya, melyet leginkább a démonok ellenségeként tiszteltek; szinte valamennyi nagy démonűző varázslót tigrisen ülve ábrázoltak. A tigris yang típusú, azaz a férfi princípiumhoz kapcsolódó állat. A fehér tigris (bai hu) pedig nyugat szimbólumállata régi forrásokban Nyugat úrnőjét, Xiwangmut is tigris külsejű zoomorf lénynek képzelték, de a fehér tigrisé az öt csillagpalota egyike is, amely a hosszú életet jelképezi. Régen a tigrist nevén nevezni tabunak számított, ezért a „nagy féreg” (da chong) vagy a „hegy királya” (shanwang) kifejezésekkel illették. A képeken a tigris homlokát gyakran a fejedelem, király (wang) írásjeggyel díszítették. A tigrist ezenkívül a betegségdémonok rémeként is tisztelték, így bizonyos értelemben az egészség patrónusa lett. Művészien ezüstbe foglalt agyarai és karmai igen értékes amulettként szolgáltak; a porrá őrölt tigriscsontot vízbe vagy teába elkeverve orvosságként adták hideglelősöknek vagy más betegségben szenvedőknek. A kisgyermekek cipőjére is tigriseket szokás hímezni, amely a rontásoktól hivatott megvédeni a kicsiket. A tigris a zodiákus harmadik állata is egyben. A népi elképzelés szerint, akit tigris fal fel démonná változik, és addig bolyong a tigris mellett, míg ő maga is fel nem fal egy embert. Az irodalomban szereplő nagy hősök általában a tigris-nyűvő jelzőt is kiérdemlik, számos esetben elmesélik bátor küzdelmüket a rettenetes állattal.

 

tízezer (wan)

 

A hagyományos kínai felfogás szerint a tízezer a legmagasabb létező mennyiség száma. Ebben az értelemben hasonlít a görög-latin miriád szóhoz, amely eredetileg a tízezret jelentette, de egyben a megszámlálhatatlanul sok, megszámlálhatatlan sokaságú jelentéssel is kibővült. A wan szót olykor magyarra is miriádként fordítják. „A Dao szülte az Egyet, az Egy szülte a kettőt, a kettő hármat, és a három szülte a tízezer létezőt” - írja Laozi Az Út és Erény Könyvében (Dao de jing). Az idézetben szereplő „tízezer létező” vagy „tízezer dolog” (wan wu) tulajdonképpen a világ valamennyi lényét és tárgyát jelenti. A császárnak a „tízezer év” (wansui) üdvözlés járt, amely arra utalt, hogy az uralkodónak és dinasztiájának léte sohase szakadjon meg. Japán megfelelője a banzai. Ezt a köszöntést használták Mao Zedong és a Kommunista Párt éljenzésére is. I. sz. 700-tól kezdve a szvasztika jelentésű wan szó a hangalakjának azonossága miatt a tízezret is jelentette, ezért a képi ábrázolásokon a szvasztikáról gyakorta a tízezerre kell asszociálni. A madzsong köveinek egyik csoportja szintén a tízezer jelentésű wan írásjeggyel díszített.

 

a nyolc trigramm (ba qua)

 

A nyolc trigramm az ókori kínai mitológiában és természetfilozófiában a fényes, férfi princípiumot szimbolizáló, folytonos vonalból álló yang és a sötét, női princípiumot szimbolizáló, szaggatott vonalú yin vonalak nyolc különféle alakzata. A nyolc alakzat mindegyikében három elem: pl. a három folytonos vonal az ég (tian) fogalmat jelöli, a három szaggatott vonal pedig a földet (gun). Az ősi mítoszokban az osztályozás e rendszerének feltalálását Fuxi ősatyának tulajdonítják. A YIJING (Változások könyve) traktátusban részletesen kidolgozott ba gua-rendszer volt az alapja a Távol-Kelet ókori és középkori természetfilozófiájának. E rendszer segítségével próbálták kifejezni a természeti jelenségek és az emberi lét sokféleségét. A nyolc trigrammot általában kör alakú táblázat formájában ábrázolták, amelyet gyakran egy nyolcszögbe rajzoltak bele, Később megkettőzték a vonalak számát, a nyolc trigramm mindegyikét kombinálták egymással, s így alakult ki a (8 ´ 8) hatvannégy hexagramm, amelyet a jósok használtak.

 

újév (xinnian)

 

Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az Újév a legfontosabb Kínai ünnep. Az ünnepek Kínában a holdnaptárhoz kötődnek, így a kínai Újévet nem lehet általánosan azonosítani a mi szoláris naptárunk egy bizonyos napjával, ez minden évben más és más napra esik, általában január végére, február elejére. Mára, az 1911-től bevezetett szoláris naptár miatt már elveszette hivatalos évkezdő szerepét, de ennek ellenére megmaradt a legfontosabb kínai ünnepnek, egyedülálló módon három munkaszüneti napot is engedélyeznek rá. Jelentősége abból is adódik, hogy az Újév egyben a családok ünnepe is. Az első holdhónap 1. napján bármily messze is legyenek a családtagok, igyekeznek az ünnepségsorozatra hazautazni, hogy családjuk körében ünnepelhessenek. Az ünnepségsorozat a mai napig legalább egy teljes héten át zajlik. Az újévi ünnep az adóságok megfizetésének szokásjogon alapuló végső határideje is. A hagyomány szerint az utolsó holdhónap 24. napján már elkezdődnek az előkészületek, ekkor ugyanis a házi tűzhely szelleme elindul az égbe, hogy jelentést tegyen a család egész éves tevékenységéről. A család természetesen áldozat formájában a legfinomabb falatokkal, főként édességgel kenyerezi le a szellemet, hogy az égben ne tudja majd kinyitni a száját, nehogy rosszat szóljon a családról. Az áldozatot követően leszedik a szellem képmását, amely általában egy színes fametszet vagy nyomat, és lelkes petárdadurrogtatás kíséretében elégetik. A tűzhely szellemében ma már kevésbé hisznek, de a lelkes ünneplés az újesztendőnek és a közelgő tavasznak is kijár, az újévi ünnepet Tavaszünnepnek (Chunjie) is nevezik. Ezenkívül, sohasem feledkeznek meg arról, hogy a ház, a lakóhely megfelelő helyeire boldogságot, jólétet és szerencsét kívánó feliratokat, szimbólumokkal telezsúfolt újévi képeket (nianhua) helyezzenek el. Hagyományosan ekkor történik a démonok, az ártó szellemek elűzése is. Az ünnepségsorozathoz tartozik a Lampionok ünnepe (lámpa) is, melyet az első hónap 15. napján tartanak meg. Ez eredetileg taoista ünnep volt, illetve annak az ősi rítusnak az emléke, amely a földművesek a szántóföldekre történő kiköltözését, s egyben a házi tűzhely tüzének a kiköltözését jelképezte. A újévi ünnepségsorozat záróeseményeként a házak elé színes lampionokat akasztanak.

 

víz (shui)

 

A víz az öt elem egyikeként az égtájak közül az északkal, az évszakok közül a téllel van kapcsolatban. A fekete színnel társítják, de a Holddal is társítják, hiszen az „vízként folyik át az éjszakán”. A víz yin, női princípiumú elem, ellentétpárja a yang princípiumú, tűz, amely a délhez kapcsolódó elem. A víz igen fontos szerepet játszik a kínai történelemben és gondolkodásban. Az életadó folyók megfékezése, kordában tartása örök feladatot jelentett Kínában. De a víz utalhat még a forrásra, a tóra és a tengerre is, tehát valamennyi vízelemű természeti képződményre. Erre utal pl. a tájkép kínai elnevezése a shan-shui „hegyek és vizek” vagy a földjóslás, feng-shui „szelek és vizek” kifejezés is.

 

wok

 

A kínai főzőedények, konyhai eszközök egyszerűek, tartósak, ugyanakkor olcsók, könnyen pótolhatók. Legfontosabb edény a wok (kínaiul hu vagy huo, kantoni tájszólásban uok; innen ered az angol wok, amely ma már általánosan használt nemzetközi jövevényszó). A wok olyan, mint egy gömbölyű fenekű, mély serpenyő, de a mi bográcsunknál vékonyabb falú, laposabb és szélesebb szájú. Általában két füle van, készül manapság alumíniumból, rozsdamentes acélból, de mint nálunk a palacsintasütő, vasból az igazi, ami lehet kovácsolt vas is, öntött vas is. Ha egyszer megkapta fekete patináját, nem ragad többé, nem rozsdásodik. Nem szabad súrolóporral felkarcolni, csak mosogatószeres vízzel leöblíteni.

Mindig jó, ha sütés vagy pirítás előtt felhevítjük a wokot, csak azután adagoljuk bele az olajat. Így végképp nem ragad hozzá az étel; azt mondják a kínaiak: „forró wok, meleg olaj”. Inkább nagyobbat vegyünk mint kisebbet, mert formájánál fogva a fenekén kis mennyiséget is főzhetünk. Legáltalánosabb családi méret a 30–35 centiméteres. A wokban kevés olajjal is mélyebben lehet sütni, mint egy lapos aljú edényben bő olajjal, lecsurgatáshoz pedig ki lehet húzni a megsült ételt a wok ferde oldalára. Egy ráccsal és fedővel máris gőzölő edénnyé változtatható. Kell még egy lapát, amivel belapátoljuk, valamint egy merőkanál vagy egy drótból font bambusznyelű szűrőkanál, amivel kimerjük az ételt. Keverésre, kóstolgatásra fakanál vagy villa helyett egy pár hosszú evőpálca szolgál. A pirítás (csao, angolul: stir–frying) a legjellegzetesebb és leggyorsabb kínai sütési eljárás csak wokban lehetséges. Legfeljebb öt-tíz percig tart. Előmelegítik a wokot, hogy szinte izzik az alja, kevés olajat öntenek bele, és körbefuttatják a belső, felületén, nehogy hozzáragadjon az étel. Ezután az ízesítők – hagyma, fokhagyma, gyömbér – következnek, majd az előre feldarabolt nyersanyagok. Fémkanállal vagy bambusz evőpálcákkal villámgyorsan forgatják-keverik a darabokat, hogy felületükre tapadjon a forró olaj. A kevésbé sülteket a wok közepére, a már megsülteket a hűvösebb pereme felé tologatják. Ha borra van szükség a főzéshez, hogy jobban puhuljanak a zöldségek, húsok, és oda ne égjenek, akkor gyors mozdulattal a wok szélénél körbecsorgatják a szükséges mennyiséget, amely sercegve csurog minden oldalról a wok tüzes közepébe, miközben gőzzé válik és csak az aromája marad vissza. A húst és a zöldséget rendszerint külön pirítják, majd mindig újraegyesítik egy gyors utópirításra, vagy ha szükséges, besűrítik a levét vízben elkevert kevés kukoricaliszttel.

A wokot használat után elmosva, szárítva, olajjal vékonyan bekenve tegyük el.

Minden új wokot be kell avatni az első használat előtt. Először maradéktalanul távolítsuk el a gyárilag felvitt, rozsdásodást gátló szert. Ezt a legkönnyebben szappanos fémszivaccsal végezhetjük el. Ezután a megtisztított, szárazra törölt edény belsejét kenjük ki növényi olajjal, majd tegyük alacsony hőfokra melegedni 10-15 percig. Ekkor vegyük le az edényt a tűzhelyről és papírral töröljük ki az olajat. Ezt az eljárást (olajozás, melegítés, törlés) ismételjük meg ötször-hatszor, addig, amíg a papír tiszta nem lesz.

 

yang

 

A yang a fényes princípiuma az ókori kínai mitológiában és természetfilozófiában, a sötét princípium, a yin ellentétpárja, s gyakorlatilag mindig párban fordulnak elő. A yang eredetileg minden bizonnyal a hegy világos (déli) lejtőjét jelentette. Később, a kettős osztályozás elterjedésével a yang a férfi princípium, Dél, a fény, a élet, az ég, a Nap és a páratlan számok szimbólumává vált. Kínában hagyományosan a világmindenség és a lét egész folyamatát úgy szemlélték, mint a yin és a yang kölcsönhatásának, de nem szembenállásának eredményét, amelyben ez a két erő egymás felé törekszik. Ez a rendszer volt az ókori és középkori világszemlélet alapja. A taoisták és a népi vallás előszeretettel használta a szellemek osztályzásához, a jóslásokhoz.

 

yin

 

A yin a sötét princípiuma az ókori kínai mitológiában és természetfilozófiában, a fényes princípium, a yang ellentétpárja, s gyakorlatilag mindig párban fordulnak elő. A yin eredetileg minden bizonnyal a hegy árnyékos (északi) lejtőjét jelentette. Később, a kettős osztályozás elterjedésével a yin a női princípium, Észak, a sötétség, a halál, a föld, a Hold és a páros számok szimbólumává vált. Kínában hagyományosan a világmindenség és a lét egész folyamatát úgy szemlélték, mint a yin és a yang kölcsönhatásának, de nem szembenállásának eredményét, amelyben ez a két erő egymás felé törekszik. Ez a rendszer volt az ókori és középkori világszemlélet alapja. A taoisták és a népi vallás előszeretettel használta a szellemek osztályzásához, a jóslásokhoz.

 

zodiakus (huangdao)

 

A hagyományos kínai tizenkét 30 vagy 29 napos holdhónapból áll. A napok mindegyike pedig tizenkét kétórás időszakra van osztva, amelyek közül az első hozzávetőlegesen este 11-től éjjel 1-ig tart. A tizenkét óra mindegyikéhez a zodiákus egy-egy jelét társítják, amely a patkánnyal kezdődik, amit sorrendbe követ az ökör, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya és végül a disznó. Az esztendőket két ciklus sorozat elemeinek kombinálásával alkotják. Az egyik sorozat a 10 „égi törzs” a másik a 12 „földi ág”, melynek kombinációjával egy 60 esztendőből álló ciklust hoztak létre, mellyel lehetségessé vált az évek jelölése, számlálása. A 12 „föld ág” mindegyikéhez - a nap 12 órájához hasonlóan - szintén társították a zodiákus egy-egy állatát. A kínai zodiákus állatait a természet más jelenségeivel együtt értelmezték és használták fel égi és földi jelek, jelenségek értelmezésére, szerencsét hozó, vagy épp baljós események előjeleként. A horoszkóp készítéshez elengedhetetlen zodiákus már hosszú évszázadok óta fontos eszköze volt a különböző jelentős események alkalmával, amikor a kedvező napokat kellett meg határozni, illetve a várható jövendőt kellett kifürkészni. pl. házasság, születés, temetés stb. A zodiákushoz több legenda, népi hiedelem fűződik. Az egyik ezek közül azt meséli el, hogy miért nem szerepel a 12 állat között a macska. A történet szerint a patkány és a macska nagyon jó barátok voltak, de a patkány áruló, hitszegése miatt, a macska lemaradt arról az eseményről, amikor is Buddha a holdhónapokat a színe előtt megjelenő 12 állatról akarta elnevezni.

 

zöldtea

 

A teaivás szokása Kínából ered, de az emberiség legelterjedtebb italának felfedezése a legendák homályába vész. Az egyik változat szerint Sen-nung császár Kr. e. 2737-ben ivóvizét forraltatta, amidőn egy hirtelen támadt szélfuvallat az égő ágak közül néhány levelet belesodort a forró vízbe.
Micsoda császári ital lett a forralt vízből! Valószínű, miután a kínaiak régen rájöttek arra, hogy a forralatlan víztől megbetegszenek, igyekeztek azt ízesebbé tenni, s így találtak rá a teacserje leveleire. A tea nemcsak finom, hanem élénkít is, erre mutat rá egy másik eredetlegenda. Bodhidharma, a zen buddhizmus megalapítója kilenc évig elmélkedett lótuszülésben, a falnak fordulva. Amikor nem tűrhette tovább, hogy le-lecsukódnak szemei az álmosságtól, levágta szemhéjait. Belőlük nőttek az ébren tartó tea levelei…

A kínaiak szinte kizárólag zöld teát isznak. Ez egyszerűen a Camellia sinensis napon szárított levele, amit szárítás közben enyhén megsodornak, törnek, hogy ízanyagai jobban kioldódjanak, ha leforrázzák. A minősége a fajtán és a termőterület hollétén kívül azon múlik, milyen zsenge a levele. A legjobb teát az ágvégi, ki nem feslett levélrügy és a második kifeslő levélke adja. Sokra értékelik a félig fermentált teát is, ilyen az Oolong (ejtsd: ulong), kínaiul vu lung, azaz „fekete sárkány” tea.

Ne fogyasszon fekete teát!
Az erősen erjesztett, majd faszén tűzön szárított fekete teát nem kedvelik, csak exportra termelik. Ez a hungcsa, azaz „vörös tea” – kínai nevét a forrázat vörösbe hajló árnyalatáról kapta, és nem a száraz levelek fekete színéről – a kínai legenda szerint úgy keletkezett, hogy az idegenek a legrosszabb minőségű száraz tealeveleket belapátolták hajójuk gyomrába, ahol megrohadt a hosszú úton hazáig. Annyi mindenesetre tény, hogy a fekete tea a durvább levelekből készül, és valóban füllesztik, tehát bomlási folyamat terméke, „enyhe méreg”. Keringési zavarokat is okozhat, oldatba vitt koffeinje kevesebb, csersavja fanyarabb, krolofillja tönkrement. A zöld tea ezzel szemben nem pusztán élvezeti szer, hanem természetes gyógynövény.

Zöld teával élvezet lefogyni
Tudja-e a kedves olvasó, hogy a kínai konyha legfinomabb fogásai a húsok legzsírosabb részeiből készülnek? Hogy a csirkét, kacsát mindig a bőrével, a sertéshúst mindig a szalonnájával együtt eszik? Ennek ellenére, látott már kövér kínait?
Kiderült, hogy a titok valószínűleg a zöld tea élvezetében rejlik. Zsíroldó hatását francia klinikai vizsgálatok is igazolták: napi háromszor egy csésze zöld tea a főétkezések után, havonta minimum egy-két kilogramm súlycsökkenéssel jár. Anélkül, hogy változtatnánk étkezési szokásainkon, anélkül, hogy fogyókúráznánk, pusztán zöld tea ivásával is megszabadulhatunk súlyfölöslegünktől. Magyarországon ez nem olyan elhanyagolható téma: a férfiak között legalább harminc, a nőknél legalább negyvenöt százalékos az elhízás. Ha a túlsúly mellé még egy kockázati tényező társul, például a dohányzás, akkor a halálozási kockázat megkétszereződik.

Egyen zöld teát!
Újabban a zöld teát kapszulázzák is – ezt illetik a „szűztea” fantázianévvel. Nem is olyan ostobaság, így hasznosul a zöld tea zsírban oldódó A– és E–vitaminja, valamint értékes méregtelenítő rostanyaga. A Távol-Keleten ezt másképp oldották meg. Belefőzik a levesekbe, zöldséges ételekbe a zöld teát.

Ébresztő zöld teával
A koffein fantasztikus élénkítő szer, de nem a kávéban. A kávé koffeinje ugyanis már a gyomorban lökésszerűen felszívódik: gyomorbajt, ingerlékenységet, szívdobogást, magas vérnyomást okoz. A zöld teában egyrészt több is a koffein, másrészt fokozatosan szívódik fel a bélben, órákon át egyenletesen fejti ki hatását. Serkenti a szellemi teljesítőképességet, a gondolattársításokat, a megfigyelő- és koncentrálóképességet, megelőzi a fáradtságérzetet. Mindezt ráadásul káros mellékhatások nélkül!

Fogszuvasodás ellen zöld tea
Távol-keleti felmérések szerint azoknak az iskolás gyerekeknek, akik napi egy csésze cukor nélküli zöld teát isznak, feleannyi odvas foguk van, mint az átlagnak.

Sebgyógyítás zöld teával
Üszkösödő sebek kezelésére áztasson egy teás zacskót langyos vízbe, nyomkodja ki, és öt-tíz percen át szorítsa a sebre!

Rákmegelőzés zöld teával
Régen ismert tény, hogy a japán dohányosok körében ritkán alakul ki a bőrrák. Megállapították, hogy a zöld tea a sejteket károsító szabad gyököket leköti, akadályozza a hibás sejtek szaporodását. A japán országos rákkutató intézet szerint a zöld teát fogyasztók szervezetében lassabban növekszenek a daganatok.

Ceyloni zöld tea
Érdemes néhány szót szólni a ceyloni zöld teákról. Bár Srí Lanka szigetén az éghajlat és a földrajzi viszonyok a legelőnyösebb feltételeket kínálják, az európai és amerikai piac hagyományosan a fekete teájukat értékelte. Mindössze tíz-egynéhány éve állítanak elő kiváló minőségű zöld teát, eddig csak a távol-keleti teaimádók juthattak hozzá ehhez a különlegességhez. A japán tea széna illatú, a kínai zöld tea gyökér ízű, a ceyloni zöld teából a trópusi hegyek egzotikus illata árad.

 

 

 

 

vissza a kezdőlapra

 


www.wingtsunmagazin.hu